Call of Duty 4 Modern warfare:

Vééégre!!!... Na várjatok, hadd magyarázzam meg ezt a kis kitörést: vannak majdhogynem tökéletes játékok több kategóriában is ? mint például RTS-ben és FPS-ben ?, amelyeknek erényeiken túl van egy hatalmas hibájuk, mégpedig az, hogy a második világháborúban játszódnak. Ilyenek többek között a Company of Heroes és a Call of Duty. Ez utóbbinak nemrég kézbe vehettük a legutóbbi epizódját, amely a Modern Warfare nevet kapta, tehát végre ? mondanám még egyszer: végre! ? kilépett a világháború érájából.

Ha szabad egy kis történelmi áttekintést nyújtanom Call of Duty (a továbbiakban közismert rövidítésével CoD) témában: a sorozat nem is olyan régen kezdődött, egészen pontosan 2003-ban, amikor is a Medal of Honor fejlesztőcsapatából kilépett tagok alapította Infinity Ward piacra dobta első játékát, a CoD első részét. A játék a Quake 3 engine-jével futott, és igen rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert. 2005-ben szintén az IW égisze alatt megjelent a CoD 2, amellyel sikerült is felülmúlnia az első rész sikerét. Időközben az első részhez megjelent a United Offensive című kiegészítő, de ezt a Gray Matter készítette. (A CoD 2 eladási rekordjait csak a Gears of War tudta felülmúlni, már ami az X360-as verziót illeti.) Ezután újabb két évre volt szüksége a cégnek, hogy összekalapálják az újabb játékukat, amely tehát nemrégiben Call of Duty 4: Modern Warfare címen került a polcokra. Nos igen, gondolom feltűnt, a CoD 3 kimaradt a felsorolásból. Ezt egy bizonyos Treyarch nevű cég követte el, és elkészítették mindenféle konzolokra, PC-re viszont nem. Na nem mintha hiányzott volna, ugyanis olyan harmatgyengére sikeredett, hogy még csak megközelíteni sem tudta az azt megelőző részek sikerét.

Ezen kis háttér-információs rész után a Call of Duty negyedik epizódjára térnék. Az egyjátékos móddal kezdeném a bemutatást, és itt mindjárt meg is említeném a játék egyetlen hibáját, miszerint igen rövidkére sikeredett. Persze lehet, hogy csak azért tűnt rövidnek, mert annyira magával ragadott a játékmenet, de a könnyebb fokozatokat nem nagyon ajánlom olyan játékosoknak, akiknek nem ez az első FPS az életükben, mert lendületből fognak fejjel nekirohanni a stáblistának, aztán az utána következő három perces bónusz küldetés már nemigen fog túl sok vigaszt nyújtani...

Nem mondanám, hogy a CoD4 ? megjelenése előtt ? megosztotta volna a véleményeket, de éppen elvétve hallottam olyan is, hogy valakinek azért nem tetszik, merthogy megmondják neki, hogy mikor hova menjen és mit csináljon. Hát igen, ez ilyen, ez is egy tipikus "lineáris FPS", ahol egy fix útvonalon kell végighaladnunk, nem mehetünk arra, amerre nekünk tetszik, mint például az Oblivionban. Sőt továbbmegyek, néhol még az is kötött, hogy merrefelé nézzünk! A "tipikus" jelzőt azonban ne értsük félre: a CoD 4 olyan zseniálisan megtervezett játékmenettel és megrendezett jelenetekkel operál, hogy inkább azt mondanám rá, ez egy interaktív mozi, de kizárólag pozitív értelemben.

A Call of Duty 2 négy főhőse után az új epizódban három katonát irányíthatunk. Játszhatunk egy USMC tengerészgyalogossal, egy újonc SAS kommandóssal, és egyszer a fent említett újonc parancsnokával. Sőt, a bevezető animáció alatt egy képzeletbeli ország képzeletbeli elnökének is belebújhatunk a bőrébe egy rövidke, ám nem éppen happy enddel végződő sztori erejéig. A kitalált alaptörténet finomságai az efféle húzásokban mutatkoznak meg igazán, mint például a SAS százados egyik múltbéli ? tizenöt évvel ezelőtti ? küldetése, amiről elkezd mesélni, merthogy a rosszfiúval, akit éppen üldözünk, akkor találkozott először. Aztán egyszer csak belecsöppenünk a felidézett küldetés kellős közepébe, és mindjárt neki is láthatunk azt teljesíteni. Ez a küldetés az összes közül az én személyes kedvencem, de természetesen a többi sem kevésbé kidolgozott és érdekes. Ez az a misszió, amit már korábban is láthattunk egy videó formájában, amikor is két mesterlövész lopakodik végig Pripjatyon, hogy ott megölje a fent említett terroristát. (Mondanom sem kell, nem sikerül...) A videó úgy ér véget, hogy csatasorban közelít hőseink felé 50 terrorista, itt-ott tankokkal tarkítva. Itt még azt gondolhattuk, hogy egészen biztosan meghalnak mindketten, de nem, ez is csak az egyik nehézség a sok közül, amit meg kell majd oldanunk. Ezt a konkrét esetet például úgy, hogy próbálunk egy megfelelő helyen meglapulni a fűben, aztán kivárni, amíg a rosszfiúk elbattyognak mellettünk. Nem véletlenül részletezem ki ennyire ezt a részt, mindamellett, hogy a kedvencem, egy apró baki példájaként fog szolgálni: egyes esetekben nem teljesen logikus a megoldás. Itt például a terület jobb oldalán egy fal van, bal oldalán sugárzó terület, belül egy vagy két fa. Nos itt négyszer kellett mentett állást betöltenem, mert az általam logikusnak vélt helyeken mindig megtaláltak, vagy még azelőtt megölt a sugárzás, ellenben ha odafutottam az előttem 30 méterrel lapuló parancsnokomhoz a 60 méterre lévő terroristák orra előtt, ott lehasaltam, és nyugton maradtam, akkor megúsztam a dolgot. Sajnos ilyen apróságok előfordulnak a játékban, de ez is csak a mozi-fíling kedvéért van. Ha látni akarunk minden érdekességet, akkor nem árt a jó időben a megfelelő helyen lennünk.

Van egy-két küldetés, ahol egy járműből ? leginkább légi járműből ? egy rögzített fegyverrel kell osztanunk az áldást. Ilyet persze már láthattunk egy párat, még a CoD sorozaton belül is, de ezek közül a leghangulatosabb, amikor egy AC-130 Spectre Gunship lövészének helyét vehetjük át, és az infrás célzóberendezés segítségével apríthatjuk az alattunk szaladgáló néhány pixelnyi méretű rosszfiúkat. Persze nem csak úgy vaktában, hogy lövünk mindenre, ami mozog, közben nagyon kell ügyelni a magukat infravörös villogóval megjelölő baráti erőkre, merthogy ugyebár az a feladatunk, hogy őket támogassuk.

A harcijármű-különlegességek mellett kézifegyver-választék terén is kitesz magáért a CoD 4, nem kell megijedni, ha olyan fegyvert kapunk a küldetés elején, ami nem annyira bejövős, nem passzol a stílusunkhoz, mert igen rövid időn belül lesz alkalmunk bármilyet magunkhoz venni. Ellenfeleink ugyanis igen széles palettáról válogatnak, csak valahogyan el kell tőlük venni. Géppuskák, gépkarabélyok, pisztolyok, shotgunok és mesterlövészfegyverek garmadája mellett gyakran találhatunk mindenféle gránátokat, és páncélozott járművek ellen is hatásosan alkalmazható eszközöket. Az egyszerű RPG-től a Javelin tankelhárító rakétáig, ami a megjelölt célpontra ? kilövési pozíciótól függetlenül ? felülről csap le, ahol vékonyabb a páncélzat. Nem is kell belőle egy tankra, csak egy, míg az RPG-ből kettő vagy akár három is.

A kampány során leginkább csapatban kell dolgoznunk, és ez nem véletlen, nagyon sok helyen nélkülözhetetlen a társaink segítsége. Illetve, hogy pontosabban fogalmazzak, itt inkább mi vagyunk a társaink segítségére, mivel leginkább az elöljárónk utasításait kell végrehajtanunk, aki jön velünk. Mindamellett, hogy jól tudjuk, a CoD sorozatban szinte minden scriptelve történik, az MI is remekül teszi a dolgát mindkét oldalon.

Hogy néhány általános szempontot is megemlítsek: a játék grafikája kifogástalan, ráadásul a gépigénye is reális, még a mélységélesség és egyéb nyalánkságok ellenére is. Ha direkt keresünk, persze találhatunk benne hibát, de sokkal szembetűnőbbek a pozitívumok, a zseniálisan megoldott apró részletek, mint például a mesterlövész álcaruhája, a remekül eltalált atmoszférikus effektek, és a robbanások. A hangokban viszont már keresve sem találunk hibát! A fegyverek felismerhető hangjain, az emberek üvöltözésén és a rakéták robbanásán keresztül is megüt az ember fülét az a jellegzetes koppanás, mikor a lábunk elé dobnak egy gránátot... A kezeléssel nem volt gond, nincs túlbonyolítva a kelleténél jobban. A "kezelőfelületen" sem terhelnek minket túl sok infóval. A HP csík, mint olyan, manapság már "nem divatos", helyette a sokk alapú sebzés működik a játékban, és a lőszermennyiséget is csak akkor jelzik, hogyha épp felveszünk belőle, vagy tárazunk. Általában csak az iránytű látható a képernyőn a következő waypoint jelzésével.

Amíg én az egyjátékos résszel voltam elfoglalva, Dino példamutató alapossággal tanulmányozta a multiplayer részt, át is adnám neki a szót.
Már az eddigi Call of Duty játékok is híresek voltak remekül kidolgozott többszemélyes részükről. Jómagam is úgy kerültem kapcsolatba a játékkal, hogy Viper egyszer meggyőzött, próbáljam ki vele az első részt multiban. És míg a 1vs1 deathmatchnak sok értelme nem volt, utána neten is kipróbálva egyből megragadott a csapatjáték hangulata, így aztán éjjelekbe nyúló hosszú órákat töltöttem a játékkal (míg néha le nem töröltem a winchesterről, hogy ne csábítson el a munka elől a "véletlenül" elinduló CoD). A második rész megjelenésekor ugyanez megismétlődött, sokszor vettem elő újra és újra a játék multi részét (miközben szégyenszemre az egyszemélyes küldetéssorozatba épphogy csak belekezdtem). Így aztán nem csoda, hogy a Modern Warfare-t is lelkesen vártam, és amikor a Games Convention egyik estéjén kipróbálhattam magam is a játékot, örömmel nyugtáztam, hogy sikerült megismételni az eddigi részek remek hangulatát. A végleges verziót kézhez kapva pedig kiderült, hogy sok dologban felül is múlták az elődöket.

A legfontosabb újítás, hogy amellett, hogy minden eddiginél nagyobb fegyverarzenál közül válogathatunk, a kezdeti néhány meccs után megkapjuk a lehetőséget, hogy saját karakterosztályt alakítsunk ki, olyan elsődleges és másodlagos fegyverekkel (ez utóbbi alatt a pisztoly és gránátok értendők), amilyet szeretnénk. Aztán kicsit RPG-jellegűen még fejlődhetünk is, és ha itt nem is a karakterünk tulajdonságai javulnak az XP-k gyűjtése és szintlépések révén (furán is nézne ki egy netes FPS-ben), de újabb és újabb kiegészítők és "perkek" válnak elérhetővé. A kiegészítők között találunk például lézeres célzót vagy a fegyver pontosságát növelő markolatot, esetleg terepszínű álcát puskánkhoz. A perkek pedig szintén jelentős újdonságai a CoD4-nek. Három hely áll rendelkezésünkre, ahova a már elérhetővé vált különleges tulajdonságokból válogathatunk: falon áthatoló lövedék, gyorsabb újratöltés, több életerő. De olyan is akad köztük, hogy ha lelőnek, még egy ideig pisztolyunkkal lövöldözhetünk, vagy automatikusan felrobbantunk egy gránátot, és magunkkal visszük a körülöttünk lévőket.

A multiplayer játékmódok a CoD sorozatban megszokottak: sima és csapat Deathmatch, Search & Destroy, Headquarters, Capture the Flag. Újdonság is van azért: a Dominationben három zászló van a pályán, melyeket elfoglalva amíg a mi csapatunk birtokolja azt, pontot kapunk. A Sabotage pedig az S&D kicsit átalakított változata, respawnnal és egy-két kisebb módosítással. A pályák tervezése ? ahogy már az előző részekből is megszokhattuk ? gyakorlatilag tökéletes, igen változatosak mind helyszín, mind kialakítás terén. Alapjukat természetesen most is a küldetésekben látott pályák egy-egy része adja. Talán egyetlen furcsaság ezen a téren, amikor egy apró kis udvarra dobnak be 20-30 játékost egyszerre deathmatchelni, annak nem sok értelme van, de biztos van, aki élvezi azt is, ha a spawn ponton azonnal lelövik tízszer is egymás után.

Összegzésképpen közösen mondhatjuk, hogy egészen pontosan ezt a játékélményt vártuk el a CoD4-től, amit kaptunk ? mind egyszemélyes, mind többszemélyes módban. Egyedül talán az egyszemélyes kampányra lehet panasz rövidsége miatt... De ha nem is az egyjátékos mód miatt, a multiért mindenképpen megéri az árát! Hosszú távra fogja lekötni az embert a szinte minden ponton tökéletesnek nevezhető FPS.

Forrás: http://pcdome.hu

Megosztás

Link: